Indulók és érkezők

MADI ART PERIODICAL No. 6.
Indulók és érkezők

A szerencsi iskola és művésztelep
Írta: Fajó János

Budapest, 2004 augusztus

„Teremtsetek nagy embereket, a többi megy magától…”
(Walt Whitman)

Nyaranként – két hétre – a szerencsi gimnázium-kollégium együttesébe vonulunk el dolgozni. Hétköznapi gondjainkat és a világ szennyáradatát magunk mögött hagyva, teljes izolációban, hogy csak magunkkal – belső világunkkal, érzeteinkkel, gondolatainkkal – elmélyülten foglalkozhassunk a vizuális nyelv világában.

Ilyenkor a félelmetes gimi és tanár-mumusai (nekem is a megnyomorítás, a fegyelmezés, a számonkérés és megszégyenítés színtere volt) átváltozik az önkéntes, örömteli, szabad alkotó munka, a játék, a jókedv, öröm, „az alkat szerinti tanulás” és a siker színhelyévé. Olyan színtérré, ahol a fiatalok szabadon, önként, nagyon intenzíven lényegi dolgokat tanulnak, a szemléletet és a szakmát tanulják céltudatos oktatással (nem úgy, mint az egyetemen, amelyet ellepett a mennyiség és a korrupció, a mindenféle agynyomorító szecska, intellektuális fűrészpor). Itt végleg száműztük a mennyiséget, a minőségnek adtunk prioritást. Tehetséges fiatalokat keresünk, szűrjük a homokból az aranyrögöket, mert tudjuk, hogy minden népnek-nemzetnek – mint a fúrónak a vídia – a tehetség, a rátermettség az eleje: itt kezdődik az igazi élet, a mindenfajta emberi felemelkedés és gazdagság.

Tehetségek után kutatunk és felkészítjük őket a felsőoktatásba jutásra (amire a lezüllesztett gimnáziumi rajzoktatás nem képes), vagy ha mégsem sikerül, akkor az önképzés és együtt-dolgozás útján válhat csoportunkban művésszé, ahogyan ez az eltelt 28 év alatt számtalan esetben megtörtént. Igyekszünk korrigálni azt az egyik egyetemi tanártársam által megfogalmazott gyalázatos, manapság igencsak működő elvet, miszerint „akinek nincs pénze, ne tanuljon”.

Szabadiskolánk mindene a tehetség! Az USA attól nagy, hogy jó az értékrendje, és egy tehetségért tűvé teszi a világot.

Módszerünk lényege az önkéntesség, hagyni, engedni őket, hogy a felkínált lehetőségek közül szabadon válasszanak, abban a szekcióban dolgozhatnak, amelyik megtetszik nekik, amely leginkább megfelel érdeklődésüknek.

Aki utál rajzolni, annak nem kell rajzolnia. Nincs kell! Elfogyott! Itt senki sem szól rájuk, hogy „dolgozz, tanulj, fiam” de figyelünk rájuk, és ha belekezdenek valamibe, rögtön segítjük. Pedagógiánk lényege, hogy ők lépnek először, csak akkor segítünk, ha valamibe a hallgató belekezdett. Nem erőszakolunk rá olyan feladatot, ami nem érdeklődésének, személyiségének való, vagy még nem érett meg rá. Az igazi szelekciót nem a tanár, hanem a diák önmaga valósítja meg. Magát szelektálja ki a hallgató, ha sehol sem tud elmélyedni, ha egyik szekcióban sem találja a helyét, ha lazán nyaralgat, szórakozik. Módszerünkkel a kontraszelekció válik lehetetlenné, és ezáltal a protekciónak, korrupciónak sincs semmi alapja. Egyszer mindenki jöhet Szerencsre, de másodszor már nem biztos. Ha zavarja a többieket, akkor VONAT. Kikísérjük az állomásra, és megvárjuk, míg elmegy. (Szemben az egyetemmel, ahová ha egyszer már bekerült, akármilyen alkalmatlan, csak diplomával a kezében távozhat.) Nálunk nem a tanár kérdez, hanem a diák, és a tanár felel! Ez egy óriási felfogásbeli különbség az egyetemmel szemben, mert a hallgató érdeklődésének szabad megvalósulásához vezet. Nem a kötelező leckét erőszakoljuk rá, hanem ő maga választja, hogy hol, mit, kitől akar tanulni.

A miliő , a légkör a célnak megfelelően kialakított életforma, olyan formáló erő, erőtér, amely még a bénákat is megmozgatja. A különböző életkor is fontos formáló erő, mert a kicsik látják a nagyoktól a mit és a hogyant!

Az az alapelvünk, hogy semmi sem kötelező. Minden fegyelmező adminisztratív korlát nélkül hagyjuk-engedjük, hogy éljék koruknak megfelelő életüket: bolondozzanak, trécseljenek, klubozzanak a „tyúkfarmon” (az osztálynak van egy ilyen sarka), miközben figyelünk rájuk, és aki megmozdul, rögtön segítjük úgy, hogy szinte észrevétlenül, élvezettel tanul, és kíváncsiságától felcsigázva kitartóan dolgozik. Úgy megy át az unaloműző firkálásból a komoly rajzi stúdiumba, a festésbe, a nyomtatásba, hogy észre sem veszi: már műhelyrajzot készít, színre bont, filmet metsz, montíroz, szitát mos és nyomtat, és ott van előtte 40 db szép, sose-volt nyomata.

A nyelvből az alapelemek rakosgatásával, a komponálással megy át egy-egy konkrét szakmába, miközben a szellemi magaslatról leérkezik a  legpiszkosabb fizikai munka által saját megvalósult művéhez és egy mesterségbe.

A művésztelep és iskola szellemiségét a geometrikus, konkrét művészet hatja át. A tiszta formát tanítjuk minden anyagban, technikában, elméletben és funkcióban. A síkon festékkel, nyomtatással, fénnyel. A térben  –  három dimenzióban – plasztikákkal, funkcióba helyezett tárgyakkal és építészeti terekkel.

A tiszta forma szelleme hatja át az iskolát és művésztelepet, egész magatartását, a világhoz való viszonyát ez határozza meg. Az anyagot rendteremtésünk által változtatjuk formává. Mi, tanárok, a rendteremtő tudatosult egyént formáljuk. Tudatos létet szuggerálunk nekik azért, hogy az egyén ne sodródó részecskéje legyen a világnak, hanem elvszerű alakítója. Ne váljék kincstári elmévé, irányított masszává, reklámoknak, pénzcsoportoknak martalékává. Arra neveljük fiataljainkat, hogy legyenek tudatában önmaguknak, és elvszerűen éljenek.

Tudják azt,
mit tesznek és mit nem tesznek,
mit esznek és mit nem esznek,
mit isznak és mit nem isznak.
Védjék egészségüket a világ szennyétől.
Itt nem nézünk tévét,
nem olvasunk újságot,
nem hallgatunk rádiót.

Itt nincsenek figyelemelterelő, mű tyúkszemek, nincsenek reklámok, nincsenek civil gondjaink. Itt „csak” önmagunk kibontásával foglalkozunk a nap 24 órájában.

Iskolánkban azt az életformát modelleztük meg, amely ehhez a munkához szükségeltetik. Az élet élésének ” az egyén önmagához jutásának” specifikus életformáját, ami eltér minden konvencionálistól, átlagostól. Céltudatos és magunkra szabott.

Ez a helyet adó gimnázium nem a kommersz emberré formálásnak színtere, hanem az alkat szerinti tanulás és az alkotó munka helye, ahol a technika segítségével a hallgató anyagokba formálhatja magát. Nálunk a fiatalok nem azt várják, hogy végre kicsengessenek, hanem hogy tovább maradhassanak! Ezt a gimnáziumot olyan műhellyé varázsoljuk át, ahonnét a hallgatók nem akarnak hazamenni. Azt hiszem, hogy ez a legfantasztikusabb igazi siker, amit a 28 év alatt elértünk.

Művésztelepi saját nevelésű fiaink „kollégáim” együtt dolgozva-vitázva alkotnak, olyan közeget teremtve maguknak, amelyben megtörténhetnek a dolgok, sejtéseik-érzeteik művekké válhatnak. Ők már a saját idejüket élik. Nemhogy felzárkóztak európai kortársaik mellé, hanem felettük állnak szemléletben, magatartásban, tudásban úgy, ahogyan egy sokszorosan hátrányos helyzetű nép fiainak saját boldogulásához feltétlenül szükséges.

Tudjuk, a szellemi fölény a mi egyetlen lehetőségünk a világban. Nekik már nem kell Európába menniük, Európának kell hozzájuk emelkedni. (A multik ezt jól tudják, és úgy viszik el őket, mint cica az egeret, mint a Philips a Herczegh Lacit.)

Jó hagyományokon, jó szelekcióval és jó szakmai felkészítésen nevelkedve szellemi fölénybe kerültek a világ bármely népének fiaival szemben, s a többi már megy magától!

Az alkotótábort 1976-ban Szathmáry István alapította Deim Pál, Csiky Tibor, Misch Ádám és Fajó János művészeti vezetésével. 1976-78-ig Telkibányán, 1979-81 között Göncön, 1982-93 között Encsen működött. 1991-ben egyesületté alakult, hogy szakmai rangját és függetlenségét megőrizhesse. 1994-ben Encs városát és polgármesterét leváltva Szerencsre települt. Minden év július második hetétől kerül megrendezésre. 80-120 fiatal részvételével, akik 4-5 országból jönnek a két hétig tartó időre. 2001-től a szabadiskola művészteleppel egészült ki, ahol már saját nevelésű érett művészek dolgoznak.

Művészeti vezető: Fajó János
Titkár: Urbánné Tóth Edit
SZEKCIÓK:
Design, Kerámia: Sturm Orsolya
Digitális technika: Tatár Gergő
Építészet: Kapy Jenő
Festő, rajz: Fajó János
Fotó: Varga Gábor
Grafika: Boros Tamás
Plasztika: Zalavári József