Moholy-Nagy László és az orosz avantgarde
Írta: Passuth Krisztina
Vonzások és választások
2006. február 19.
Moholy-Nagy László Magyarországon figuratív festőként indult az első világháború idején. A nemzetközi és az orosz művészettel csak akkor ismerkedett meg, amikor 1919 végén emigrált, majd az akkori internacionális kulturális központban, Berlinben telepedett le. Itt először a dadaisták hatottak rá, de szinte egyidejűleg az orosz művészet képviselői is. 1922 őszén a nagy orosz berlini kiállításon látta a legfontosabb avantgarde műveket. Rövid időn belül ő is az orosz konstruktivizmus képviselője lett. Azok az eszmék vonzották, amelyek moszkvai kollégáit, s hasonló szellemben kísérletezett új anyagokkal, új megoldásokkal először Berlinben, majd 1923 tavaszától a weimari Bauhausban.
Moholy-Nagy oeuvreje leginkább négy orosz alkotó művészetével rokon: Tatlinnal, Rodcsenkoval, Maleviccsel és El Liszickijjel. Tatlin szellemében születtek meg korai reliefjei, a III. Internacionálé Emlékműve ihlette később az ő Fény-tér-modulátorát. Rodcsenko monokróm és fekete festményei hatottak az ő fekete kompozícióira, s Rodcsenko és közte alakult ki egyfajta rivalizálás a fényképezés, a fotomontázs műfajában is. Malevics szuprematizmusának hatására alkotta meg „üvegarchitektúra” festményeit és grafikáit. Malevics „A tárgynélküli világ” könyvét a Bauhaus-sorozatban ő jelentette meg. El Liszickijjel már Berlinben megismerkedett, az ő „proun”-jai erősen hatottak képeire. El Liszickijjel rivalizáltak a kamera nélküli fotók, úgynevezett fotogrammok feltalálásának elsőségét illetően is. Egyúttal mindketten a modern, konstruktivista tipográfia úttörői közé számítanak.
Míg Moholy-Nagy számos ötletét, találmányát a Bauhauson belül – legalábbis 1928-ig – meg tudta valósítani, a szovjet művészek elképzelései leginkább csak tervekben ölthettek formát. Éppen ezért olyan fontos, hogy ma legalább ezeket a terveket megpróbáljuk rekonstruálni.