MADI-Monokróm-Győr
Írta: Dárdai Zsuzsa
Elhangzott 2006. november 17-én, Győrben, az MTA MADI Galériában
A monokróm festészet intellektuális, időnként a sznobizmus határát súroló megközelítése helyett, álljon itt Carmelo Arden Quin a művészet mibenlétére és jelen esetben a monokróm művészetre vonatkoztatható virághasonlata:
„?Mit jelent egy szál virág? Mit ábrázol, mit szimbolizál? Semmit, egyszerűen van. És ez csoda. Hogy ez a csoda miből áll össze, ha felbontjuk? A formából? A színből? Az illatból? Titok. Amelynek megfejtése – teszem hozzá már én mindenki egyéni érzékenységétől, „fordító adottságától függ”, s amelyet nem muszáj feltétlenül szavakba önteni. Olyan is van, hogy a titok egy-egy művön keresztül mindennemű hókuszpók nélkül, egyszerűen csak hat.
A klasszikus monokróm (egyszínű) festészet nélkülözi a formákat, egy-egy színnel s árnyalataival, a fénnyel, az ecsetvonások és a felület dinamikájával, ritmusával dolgozik Ez az irányzat a XX. századi klasszikus avantgárdban gyökerezik, de sokat merít az 1945 utáni latin-amerikai, észak-amerikai, és európai absztrakt művészet jelenségeiből éppúgy, mint a művészeti és filozófiai színelméletekből (Platon, Aquinói Szent Tamás, Goethe, Johannes Itten). Koronként és kultúránként sokféle jelentés kapcsolódik a különféle színekhez, amelyek némelykor állandó tartalmak hordozói, máskor egy adott környezetben változtatják jelentésüket.
A mozgalom egyik legjelentősebb (nekem legszeretettebb) tagja Yves Klein francia művész volt, az ő nevéhez fűződik a MONOKRÓMIA (egyszínűség) fogalma: egyetlen színnel, az általa kikísérletezett, s ma már az ő nevét viselő Klein-kékkel festett.
Yves Klein Nizzában nőtt fel, sokat úszott a tengerben, vagy ha nem úszott, a hátára feküdt és lebegett a víz felszínén, fölötte a kék ég végtelene, amelyet jó esetben nem zavartak meg a sugárhajtású gépekből érkező bárányfelhők.
A klasszikus monokróm festészet lényegét, véleményem szerint Yves Klein művészete közelíti meg a legérzékelhetőbben. A vízen lebegő ember párbeszéde az ég végtelen kékjével: a szem és a végtelen, az esendő ember és a nagy Titok, Isten kapcsolata az övé.
A MADI-monokróm kiállításon megjelenő képek egy része valóban monokróm, más része vizsgálatának tárgya a színen túl a mű struktúrája, a képhordozó felülete, szerkezete, anyaga, az alkotás gesztusa.
A Mobil MADI Múzeum anyagából ily módon válogatott 24 alkotó munkája kerül itt bemutatásra.
A válogatás a kurátor, jelen esetben az én döntésem nyomán jött létre, amivel egyben jelzem is, én vagyok a felelős, néhány nem tisztán monokróm, de intuícióim szerint monokróm érzetű mű beválogatásáért. Gondolok itt Carmelo Arden Quin szürke-kék, a venezuelai Ugarte kék, ezüst, fekete, és a japán Mitsouko Mori szürke-fekete-fehér objektjeire.
Mindhárom esetben az egy színt megtöri egy-egy határ, vagy távolabbi szín jelenléte, de érzetében, véleményem szerint az alkotások a monokróm művészet lényegét közvetítik. (Bárányfelhők úsznak be a kék ég végtelenébe, sőt, vihar közeledik!)
Az itt felsorakozó egyszínű alkotások, egymástól függetlenül mégis egységesen érintik a fehér, sárga, barna, kék, lila, piros színskálát, az apokaliptikus feketétől, a vakító fehérig. A keret nélküli objektek szabadon lépnek kapcsolatba a kiállítási tér falaival, és nyúlnak tovább a környezetig, indulnak el az emberi lélek és szellem útjain, a világmindenség felé.
Piotr Iwicki (Poland), Haász István (Hungary), Mitsouko Mori (Japán), Roland De Jong Orlando (Nederland), Antonia Lambelé (Belgium), Marika Száraz (Belgium), Eduard Antal (Slovakia), Carmelo Arden Quin (Uruguay, France), Ira Bernardini (Italy), Franco Cortese (Italy), Gilbert Decock (Belgium), Joan Carlos Galváo (Brasil), Joël Froment (France), Herczegh László (Hungary), Horváth Anna (Hungary), Gino Luggi (Italy), Marek Radke (Poland), Giovanni Morello (Italy), Giuseppe Minoretti (Italy), Louis Mille (Venezuela), Giuseppe Rosa (Italy), Saxon-Szász János (Hungary), Didier Stephant (France), René Ugarte (Venezuela), André Van Lier (Nederland), Dai (Hungary)