MADI ART PERIODICAL No. 4.
Kereten kívül – határok hangja
Írta: Joël Froment
Montreuil, 2002. március 4.
A képzőművészeti határvonalak problémája, az országhatárokéhoz hasonlóan, érzékeny téma. Az országhatárok éppúgy behatárolnak bennünket, mint, ahogy a festmény, a kép a megszokott „téglalap alakú ablakban” jelenik meg.
A kép belső szerkezete az arányaiból, és a kiterjedéséből fakadóan adja a ritmust és a feszültséget.
A képszélek főszerepet játszanak a belső összhang kialakításában. Tehát nem csodálkozhatunk azon, ha az idők során, ez a nevezetes keret, rendszerként rögzült bennünk és hosszú időn keresztül meghatározta térábrázolásunkat.
A festészetben, sok esetben a tér virtuális megjelenéséről van szó. Ma a reális tér megértésének folyamatában vagyunk. A mű maga válik térré. A művészet alkotás, amely folyamatos párbeszéd révén születik meg és hoz működésbe egy új viszonyrendszert. Amely faggatja a tekintetet.
Kiszabadítani a teret! Micsoda óriási program ” mondhatni nagyravágyó ambíció!
Mára a végeláthatatlan dekonstrukció, „néo-néo”, poszt „posztmodern” a végéhez érkezett. Hogyan rekonstruálható mindezekből a kezdeti tényállás” A MADI elősegíti ezt a tisztázási folyamatot, ez az ő küldetése. A határ kérdése ” amelyet a MADI mindenkor felvet „, egyszerre érinti a művészet anyagát; a forma, a szín vagy a rajz szempontjait. Közvetlenül részt vesz a mű minőségében, és a plasztikai megvalósulással hozzájárul identitása kialakulásához.
A MADI számára a határ kérdése többszörösen összetett és lényegbeli. Hiszen ez az a hely, ahol az elemek konfrontálódva harmonikus vagy ellentétes viszonyba kerülnek egymással.
Tehát a határvonal megválasztásában fészkel a mű érzelmi értéke, aminek hozamaként válik felismerhetővé minden egyes művész személyes igazsága, egyéni hangja.
A mentális tér megnyílik a képzelet számára, ahonnan eljutunk a korlátok nélküli létezés birodalmába, mi magunk leszünk a tiszta határ. A gondolataink határai ugyanúgy terjeszkednek, mint a világegyetem. Hogy leküzdhessük saját korlátainkat, állhatatosan ki kell tolni gondolataink határait. A geometrikus művészetben ez a dinamikus elem esszenciális jelentőségű. A konstruktív forma -keresés, kiváló példa a harmonikus és erőteljes területi terjeszkedésre, a perifériák felkutatására. A határ-együttes permanens kutatása során a játékvariációk és a különböző kombinációk segítségével eltérő kapcsolatok, viszonyok jönnek létre, amelyek megadják a lehetőséget a kifejező formák felfedezésére és kibontására.
Ma egy újabb megközelítés van kialakulóban.
A „téglalap ablak” eltűnt. A hordozó-felület maga is részese a műnek. A formai tárgykonstrukció elrendezése az elemek találkozóhelyévé válik. Ha azelőtt a középpont ismerete volt lényeges a mű vezetésében, a most felmerülő kérdések egyikében ez a forma határa. A centrum mint referenciapont, amely a kezdetektől fontos volt a mű létrejöttében, nem létezik többé.
Ami ma lényeges, az az invenciózus forma kérdése és a poligonalitás. Egészen új fontosságot nyer a mű részét képező külső kontúr, periferiális határ. Megválasztása nagyon lényeges, hiszen ennek következtébe kap lendületet, kezd el élni a mű.
Összpontosítva a figyelmünket, visszhangjává válhatunk az élet legbensőbb területeiről érkező információknak. Finom, érzékeny szál kell, hogy összekösse a külső és belső területeket.
A megjelenő határvonalak egyben valóságos határok is. A határ-fogalom használatánál, mi a szó természetes, országhatár vonatkozására is gondolunk. A határ egy átjárási pont az egyik területről a másikra, illetve ” képzőművészeti vonatkozásban ” egyik elemről a másikra.
A művészetben a határ-fogalomnak két lehetséges olvasata van:
Első a belső határ, amely teljes egészében részt vesz a mű organikus terének kiépítésében, a struktúra létrejöttében. Ez esetben a mű külső határa átmenetet képez a mű és külső környezete között.
A második nézőpont, a mű külső környezete vonatkozásában szemléli az összefüggéseket. Ez a külső környezet a fal, amelyen a kép elhelyezkedik. A fal, amely megszokta a téglalapformát, és a derékszöget, erőteljes párbeszédbe kezd a művel. A kép ferde egyenesei illetve körcikkei, körrészletei ” mindennemű közvetítő nélkül ” kapcsolatba lépnek azzal a dimenzióval, távlattal, amelyet a horizontális és vertikális fal ad. Dialógus születik, amelyben a fal, aktív közreműködőként vesz részt. Az együttműködés során a mű és a falfelület között létrejön a „kis megegyezések”, variációk sorozata. És mi ott vagyunk, érintőleges kapcsolatban a sík/tér paramétereivel, amely maga is a mű alkotóelemévé válik.
A „festmény”, vagy ami ezentúl a térben található ” mielőtt illusztrációjává válna egy álomnak vagy egy érzésnek „, plasztikai objektként, műalkotásként legitimálja magát. A mű elkészült.
Az erők ellentétes vagy együttműködő játéka nyomán, a mesterségbeli tudás révén kifejezésre jut az érzés. Az érzés az így létrejövő egyensúlynak az eredménye, amely nem különül el a műtől, belőle fakad.
Némely idős kolorista nagymester kísérletet tett arra, hogy materializálja a színt és a formát.
DELAUNAY nagy színes köreiben és „szimultaneizmus” tanában intuitív módon foglalkozott a színdialektikával, és a formák kvázi-materializásával.
LEGER visszaadta az objektté redukált figuratív formák színeinek függetlenségét.
MATISSE szétvágott papírdarabjaiban nagyszerűen nyomon lehet követni ezt a forma-szín dialektikát.
Ugyanakkor valamennyien a keretben maradtak, a kép és a gondolati tér mindannyiuknál a forma-formán belüli összefüggéseket mutatta fel.
Mindamellett érzékelhető náluk a szélekre, határokra, kerületekre gyakorolt finom nyomás, vagyis a határok kitágításának igénye.
Abban a szókészletben, ami a mienk, a geometrikus egyben határ felületet is jelent. A MADI könnyedén beágyazódik a művészettörténet folyamatába, széles sávban elfoglalja a helyét, hiszen miközben a nyitottságot és a szabadságot ajánlja, megőrzi és beépíti a természeti formától a konstruktív geometrikus művészetig tartó kutatás eredményeit.
A MADI artikulálja a síkot és a teret, a síkot és a kiterjedést, a tömeget és az űrt. Bevezeti az új anyagokat, kihasználja a színek energiatartalmának teljes kapacitását. Játszik a transzparenciával és az opacitással, szól a gravitációról és az egyensúlyról.
Tehát a MADI művészek a folyamatos kutatás révén fejlődve, jelentős szerepet játszanak a geometrikus művészet új megközelítéseiben.
Örökösei és egyben alkotóművészei egy művészettörténeti folyamatnak.
A MADI az általa javasolt nyelvi eszközökkel, és a nagyfokú szabadsággal, amit ajánl, minden egyes művész számára megnyitja a személyes kifejezés lehetőségét, mindamellett arra inspirálja őket, hogy maradjanak kapcsolatban saját kultúrájukkal. Nem véletlen, hogy a világ miden tájáról jönnek művészek a MADI-ba, s miközben megélik a MADI nyújtotta alkotási módot, közkinccsé teszik saját tapasztalataikat.
A MADI által ajánlott plasztikai tapasztalatok kétség kívül visszhangozzák a történelem megrázkódtatásait. A MADI-ra ebben a minőségében is a nyitottság és a szabadság a jellemző. Inspirációs forrásai nem apadnak el, mindig nyitva állnak a szellemi felfedezőút számára.