Prácser Hajnalka: Sonoma és Tokaj
– két város, két
borvidék
A Haraszthy200 konferencia és az előadás apropója is
Haraszthy Ágoston születésének 200. évfordulója. Haraszthy Ágoston
személye méltán ihletett egy egész ünnepségsorozatot az idén az
Egyesült
Államokban és Magyarországon is. Ennek keretében Tokaj és Sonoma
városok
testvérvárosi szerződést kötöttek
egymással
az idén szeptemberben, és elhatározták,
hogy a jövőben folyamatos szakmai kommunikáció és együttműködés
keretében
erősítik meg a két híres, történelmi borrégió kapcsolatát.
Ennek részeként az
előadás legfőbb célja az, hogy a két város között húzódó releváns
párhuzamok
mentén kicsit bemutassa a Sonoma völgyet, az ott virágzó borkultúrát a
hallgatóságnak, és egy rövid bepillantást tegyen a város életébe is.
Az előadás első
részében Sonoma város, Sonoma völgy mint borvidék és Sonoma megye kerül
rövid
bemutatásra. A város igen fontos szerepet játszott Kalifornia állam
történelmében, sok híres történelmi személyiségnek adott otthont, mint
például Vallejo generális vagy akár Jack London, aki az indián
elnevezésre
alapozva a Hold völgyeként híresítette el a Sonoma völgyet.
Fontos része az előadásnak
a borvidék bemutatása, és ezen keresztül Haraszthy Ágoston szakmai
adaléka a régió borászati fejlődéséhez. A két vidék nagyon sok
hasonlóságot
hordoz magában. Érdekes összevetni a két várost és a két régiót is
történelmi,
földrajzi, turisztikai, társadalmi, szőlészeti-borászati szempontból
is;
érdekes megnézni a természeti
adottságokat, az aktuális szakmai
filozófiákat, törekvéseket, értékrendszereket.
Az előadásban felvetődnek majd olyan
konkrét kérdések is, amelyek érintik a két város között frissen
kialakuló
testvérvárosi kapcsolat kérdéskörét: mit tanulhat a két régió
egymástól, hogyan
profitálhat legjobban a két város a testvérvárosi kapcsolatból, mik
azok az
értékek, melyeket mindenképpen meg kell osztanunk egymással.
Hogyan kellene
megvalósítanunk egy működő kommunikációt, megkezdeni egy szakmai
dialógust a két régió között, elindítani egy kidolgozott kereteken
belül működő
információ- és szakembercserét: ezek mind kérdések, melyeknek
átgondolását próbálja
az előadás egy kicsit elkezdeni, megindítani.
Prácser Hajnalka borász, Erzsébet Pince, Tokaj
A Haraszthy200 Borkonferencia előadása; Tokaj, 2012. október 5. (Az előadás további része feldolgozás alatt.)


