Timothy A. Betts köszöntője, B55 Galéria
Örülök, hogy itt lehetek ennek a csodálatos kiállításnak a
megnyitóján. Ahogy Önök közül sokan tudják, jó egy hónapja Tokaj és
Sonoma aláírt egy testvérvárosi megállapodást, amelyet Kaliforniában
egy egyhónapos ünnepléssorozat követett, Haraszthy Ágoston születésének
200. évfordulójára emlékezve.
Szeptember folyamán a kaliforniaiak magyar kortárs műalkotásokban
gyönyörködhettek, kivételes magyar borokat ízlelhettek meg, és
visszaemlékezhettek ennek a különleges embernek az örökségére, aki oly
sokat tett az amerikai borászat megalapításáért. Haraszthy Ágoston –
vagy ahogy gyakran hívják: a „kaliforniai borok atyja” – sok
tekintetben kiváló példája annak, hogy a kemény munka és a vállalkozó
kedv miként virágozhat az Egyesült Államokban. Haraszthy pesti
arisztokrata családba született, és 1840-ben érkezett meg a
tengerentúlra. Kevesebb mint 28 év alatt megalapított egy várost
Wisconsinban, seriffként szolgált San Diego megyében, és állami
törvényhozási képviselő is volt. Marhákat tenyésztett, búzát és komlót
termelt, gőzhajójáratot üzemeltett, szőlővel kísérletezett. Írt egy
könyvet a borászatról, valamint tudósított egy San Franciscó-i lapnak.
Voltak veszteségei és csalódásai, de soha nem adta fel. Számos
kaliforniai bor – amelyeket az ünnepségsorozat programjai során remélem
lesz alkalmuk megkóstolni – azokról az ültetvényekről származik,
amelyeket ő alapított.
Ambiciózus és türelmetlen álmodóként – egyesek szerint – tipikus
magyar volt. De a Haraszthy-sztori egy amerikai történet, amely sokkal
összetettebb egy sikeres üzletemberénél. A források szerint Haraszthy
ezredes – az Egyesült Államokban letelepedett első magyarként – egy
erős és hosszan tartó kulturális örökség alapjait tette le, amelyen
országaink máig osztoznak.
Őt követően az Amerikába érkező magyar telepesek ezrei fedezték fel
a lehetőségek országát, ahol energiájukat, tehetségüket és képességüket
kamatoztathatták. Erősebbé és sikeresebbé tették országunkat. Ezért sok
mindent ünnepelhetünk együtt! A közelmúltban az országaink közötti
formális diplomáciai kapcsolatok fennállásának 90. évfordulója adott
erre alkalmat.
Ma a Vörös és Fehér kiállítás megnyitásával elindul a Haraszthy200
Fesztivál magyar része. Meggyőződésem, hogy az egész októberben tartó
ünneplés a közös kulturális örökségünk legjavát hangsúlyozza – a
művészeten, a zenén és természetesen a borokon keresztül. Szívemből
köszönöm a szervezőknek ezt a nagyon fontos eseményt, és sok sikert
kívánok a fesztiválnak!
Timothy A. Betts, az Amerikai Nagykövetség követtanácsosa
Elhangzott 2012. október 4-én Budapesten, a B55 Kortárs Galériában, a Vörös és Fehér kiállítás megnyitóján.


