Beszélgetés Salvador Prestával

MADI ART PERIODICAL No. 3.
Beszélgetés Salvador Prestával

Festészetem egy spirituális utazás

Salvador Presta, az olaszországi MADI mozgalom elindítója 1925-ben született Cosenzában (I). Két éves korában a szüleivel Argentínába települt, ahol 1965-ig élt. 1966-ban, Lucio Fontana biztatására hazaköltözött Olaszországba. 1984-ben Genovában megalapította a ?madi italia? mozgalmat, amelyet 1990-ben Milánóban, az Arte Struktura keretén belül újraindított. A ?movimento internazionale madi italia? ma sikeres, erős képzőművészeti csoportosulás.

A Sesto San Giovanniban (Milano elővárosa) élő idős mesterrel a Gallarátéban megrendezett nemzetközi MADI kiállításon találkoztunk 1999. novemberében.

Salvador PRESTA (I) Homenage a Platón 1998

Dárdai Zsuzsa: – Ön 1946-ban, a MADI létrejöttekor huszonegy éves volt és Buenos Airesben élt, hogyan emlékszik vissza a művészeti életben tett első lépéseire?

Salvador Presta: – 1943 óta részt vettem az ország kulturális életében és barátaimmal együtt (Carmelo Arden Quin, Tomas Maldonado, Gyula Kosice, Lucio Fontana és mások) avantgárd művészetet műveltünk, amivel számos vitát váltottunk ki. Először csatlakoztam a „madi mozgalomhoz”, amelyet Carmelo Arden Quin alapított, majd 1959-ben megalapítottam a „constructivo-arquitectural” plasztikai integrációs mozgalmat, s ezzel részt vettem az első párizsi művészeti biennálén.

1960-ban kiadtam Argentínában egy könyvet „arte argentino actual” címmel, ami három kiadást ért meg, ugyanabban az évben megalapítottam a „realizaciones” folyóiratot, amelyet négy évig vezettem a legjelentősebb argentin képzőművészek közreműködésével. Dolgoztam néhány újságnak és művészeti folyóiratnak is.

A későbbiekben sajnos nem volt lehetőségem továbbfejleszteni a „constructivismo arquitecturalt”, a festészet, a szobrászat és az építészet szimbiózisát, mint a MADI elméletek folytatását, miután Argentína, de a világ sem volt érett erre, és talán még ma sem képes elfogadni egy ilyenfajta urbanisztikai forradalmat.

A tényleges eset, ami miatt nálam betelt a pohár: Mer de Plata-n (ez egy nagy nyaralóhely Argentínában) egy, a geometria iránt fogékony építésszel lehetőségünk nyílt arra, hogy konstruktív villát tervezzünk, ám amikor a tervek elkészültek, az ottani hatóság kereken elutasította azokat, mondván, egy ilyen stílusú villa rontaná a városképet.

Dárdai Zsuzsa: – Miután érzékelte, hogy bezárulnak a lehetőségei, mit tett?

Salvador Presta: – Első felháborodásomban levelet írtam az akkor már Genovában élő Lucio Fontanának, és közöltem vele, hogy szeretnék Olaszországba menni. Fontana válaszában biztatott, mehetek hozzá, dolgozhatok a műhelyében. Másfél hónap múlva, amikor már kissé lenyugodtam, újra írtam neki, megköszöntem az ajánlatát, és őszintén bevallottam, hogy egzisztenciális okok miatt nem merek belevágni a hazatelepülésbe. Fontana újra írt, megnyugtatott, hogy ő majd mindenről gondoskodik, jöjjek nyugodtan. Egy Buenos Aires-i gyűjtőm, felismerve a helyzetemet, kezembe nyomott egy oda-vissza jegyet, és azt mondta, menj, s ha nem érzed ott jól magad, gyere vissza!

Salvador PRESTA (I) és DÁRDAI Zsuzsa (H)

Dárdai Zsuzsa: – Sajnos nagyon ritkán tapasztalható a képzőművészeti életben az az önzetlen, segítőkész magatartás, amely Fontanát jellemezte Önnel kapcsolatban.

Salvador Presta: – Fontana rendkívüli ember volt. Genovába érkezésem után kezébe vette a sorsomat: lehetővé tette, hogy közös kiállításon mutatkozhassak be Picassóval; majd együtt állított ki velem az Apollinaire Galériában, ahova meghívta a saját gyűjtőit, és arra biztatta őket, hogy vegyenek tőlem műveket. Vettek is, és nem is keveset. Ötmillió líra gyűlt össze! Akkoriban ez rengeteg pénznek számított, egy házat lehetett rajta venni.

Fontana azt javasolta, menjek el Madridba, Londonba, Párizsba, nézzem meg Európa híres múzeumait, és csak akkor térjek vissza, ha elfogyott a pénzem. Hat hónapig jártam Európát, szállodákban laktam, délben és este éttermekben ettem, hatalmas összeget költöttem el. Amikor visszatértem, összesen ötszázezer lírám maradt, Fontana kedvesen leszidott: – Nem megmondtam, hogy csak akkor gyere vissza, ha már minden filléred elfogyott!

Még élete utolsó pillanatában is gondoskodott rólam, lehetővé tette, hogy részt vehessek a különböző fontos kiállításokon, elmondhatom, hogy általa kerültem be az olasz művészeti élet vérkeringésében.

Dárdai Zsuzsa: – És újra visszatért a MADI-hoz.

Salvador Presta: – Igen, újra MADI műveket kezdtem készíteni, mert Fontana biztatott erre, véleménye szerint a MADI szellemisége még sokáig újító erejű marad. 1955-ben – egyetlen olasz művészként – részt vettem a Firenzében rendezett nemzetközi MADI kiállításon. Olaszországba költözésem után sokáig egyedül dolgoztam, mígnem 1984-ben három művésszel (Esposto, Loi, Contemorra) megalapítottuk az olasz MADI csoportot. Sok kiállítást rendeztünk együtt, Arden Quin meghívására Párizsba is eljutottunk, de Genovában nem tudtunk előrelépni, mert a galériák túlságosan konzervatívak voltak. A csoport lassan szétesett, mindegyikünk a saját útját kezdte újra járni. Én Milánó felé vettem az irányt.

Míg a genovai művészeti légkör nem fogadta be mozgalmi elképzelésünket, a milánói Arte Struktura Galéria teljesen nyitott volt erre. Anna Canali – az Arte Struktura Galéria vezetője, aki éleslátású, vállalkozó szellemű és nagyon tevékeny egyéniség -, azonnal felismerte a MADI jelentőségét. 1990-ben vele és az olasz MADI művészekkel megalapítottuk, immár másodízben, az olaszországi MADI csoportot.

A mostani Gallarate-beli kiállítás az egyik legjelentősebb művészeti vállalásunk, hiszen a nemzetközi bemutató mellett, a Múzeumon belül létrehoztunk egy állandó MADI-termet is.

Salvador PRESTA (I)

Dárdai Zsuzsa: – Ön szerint mi a MADI jelentősége napjainkban?

Salvador Presta: – Azt gondolom, hogy maga a szó, illetve szóösszetétel ma már elavult, amin túl kellene lépni. Az „invenció”, „absztrakció”, „dialektika”, „materializmus” olyan szavak, amelyek a MADI létrejöttekor mást jelentettek, mint ma. A MADI-ban széles körű lehetőségeinek talán a névújításban is tükröződnie kellene (nem tudom persze, hogyan, hiszen a MADI szó ma már független jelentéssel bír, egyaránt jelez egy mozgalmat és egy stílust, nem beszélve a MADI szóösszetétel jelentés-variációinak sokféleségéről).

Véleményem szerint a MADI jövője a levegőben, a térben, az űrben van (spazio). Fontana a hasításaival elkezdett valamit: kikukucskált a térbe, felvetette a tér ideáját, de valóságosan nem lépett ki oda. Én viszont szeretném ezt a lépést megtenni. Szeretném, ha a kis kockáim az elektromágnesesség segítségével valóságosan is a térben lebegnének. Amikor a MADI jövőjéről beszélek, természetesen elsősorban a saját „madimra” gondolok. Minden művésznek a saját, jövőbe vezető útját kell megtalálnia, és hiszem, hogy meg is találja. Hiszen a MADI festők ma nem ugyanazt művelik, nem ugyanúgy alkotnak, mint tíz évvel ezelőtt, és megint máshogy fognak alkotni holnap. Ez az, ami a MADI-t előreviszi, hogy a saját „kereteinkbe” sem vagyunk bezárva.

Ma az installáció, a performance, a happening a divatos kifejezési formák. A művészek az emberi testtel, az utakkal, a tájakkal kísérleteznek, épületeket, hidakat csomagolnak be és a képzőművészeti alkotásokat egyre inkább elborítják a szavak, a betűk, a jelentéstartalmak. Ténykedésüknek, amely nagyon is a földi, fizikai világhoz köti őket, sokkal több köze van a színházhoz, mint a képzőművészethez. Nem is értem, miért nem a színházban keresik a helyüket és miért a múzeumok falai között? És azt sem értem, hogy önmeghatározásukban miért nevezik festőnek magukat? Hasonló ez a zenész és a költő viszonyához. A költő is hallja a zenét, de amikor ír, a saját anyanyelvén ír, ha a művét el akarja juttatni egy másik országba, azt valakinek le kell fordítani. Fordítani azt jelenti, hogy ferdíteni. Ellenben a zenének nincs szüksége fordításra, a zene ugyanúgy hangzik Kínában, mint Japánban vagy Oroszországban, Magyarországon vagy Franciaországban. A zene mindig ugyanaz marad. A festészet olyan, mint a zene, mindig azonos, nincs szüksége fordításra, de amikor te elkezdesz beszélni, gesztikulálni, annak nincs köze a festészethez, minden hangsúlyod, mozdulatod, szavad jelentése az adott pillanattól függ.

Salvador PRESTA (I) MADI cubos en el aire 1998

Dárdai Zsuzsa: – Különös kettősség tapasztalható az Ön művészetében: a geometria eszköztárával vallásos műveket alkot.

Salvador Presta: – Hamisnak tartom azt az általánosítást, amely szerint a vallásos művészet eleve korszerűtlen, maradi. Való igaz, én a geometria eszköztárával vallásos műveket alkotok. A legfontosabb keresztény üzenetnek, a szeretetnek kívánok közeget teremteni ebben az erőszakkal borított világban, amelyet a hit hanyatlása, a szellemi álmosság, a beteg és profán megnyilvánulások tömeges jelenléte (a művészetben is) és nem utolsó sorban a modern kultúra szellemi kiszáradása jellemez. „Lebegő kockáim” egy új művészeti forma kifejezéseiként azt kívánják felmutatni, hogy a festészetnek nem csak a „szép” létrehozása a feladata, hanem a szellemi üzenet – nem didaktikus – hordozása is.

Ha a világ és benne a művészet nem próbálja ki a szellemi újjászületést, a rosszal, a bűnnel, a rémessel, az erőszakkal szembeni újjáéledést, akkor a civilizáció az emberi méltóság elvesztésére kárhoztatott és jóvátehetetlenül elindul önmaga lerombolása, elpusztítása felé. Művészetem egyik központi elemét az életnek a halál felett aratott győzelmébe vetett hitem alkotja, amely átlép minden faji, vallási és kulturális korlátot.

Azt szeretném, ha a művem élvezője, a befogadáskor a létezés emelkedettebb szintjére lépne. Mivel absztrakt műveket alkotok, fontosnak tartom, hogy címekkel irányítsam a figyelmet a mögöttes filozófiai és vallási tartalomra. Sok munkámban a Feltámadást, a
„Szent hit egy-egy szereplőjét” vagy a „Dolgok mosolyát”  is fel lehet fedezni, mint ahogy a Háborút, a Gonoszt, a Rosszat is, ami, vagy aki folyamatosan megbecsteleníti, meggyalázza az emberi fajt.

Formailag a MADI lehetőségeit használom, hiszen „képeim” – mintegy azonosulva az Abszolútummal – a faltól távol, keretek nélkül, szabadon rezegnek a térben. Kockáimmal a színek széles skáláját tudom megvalósítani. Kevés festőnek adatik meg, hogy 46 különböző zöldet tudjon létrehozni! Nekem a kocka erre lehetőséget ad. De ez még nem minden! A kocka engem is képvisel, mert én calabriai vagyok. Cosenzában születtem, így mint minden calabriai, én is egy kocka vagyok, azzal a különbséggel, hogy én ezt el is fogadom, sőt megpróbálom felmutatni az egynemű kockák különbözőségét.

A többiek ezt nem teszik meg, ezért ők ronda kockának tartják magukat. Érthető!

(Fordította Ordasi Zsuzsa)